Március- Április
Sok minden történt márciusban is.
Március 12.-én a gyerekekkel bábszínházban voltunk. Nagy izgalommal várták ezt a napot, hiszen busszal is utaztunk és rendhagyó módon nem az óvodába jött a bászínház
A Klauzál Művelődési Házban a Fabula Társaság előadását néztük meg, Nagy akarok lenni címmel. Kedves, zenés előadás volt, aminek a végén a gyerekek megsimogathatták az egyik szereplőt is.
Az előadás és a hazaút végére mindenki kellő képpen elfáradt és az ebéd és az alvás még jobban esett mindenkinek!
Tanulságként most már tudják a gyerekek is, hogy a gyerekek felnőttek, a felnőttek gyerekek szeretnének lenni! :)
Ezúton is szeretnénk megköszönni azoknak a szülőknek akik velünk jöttek és segítettek!
Gézengúz bábszínház
Ismét ellátogattak közénk a Gézengúzok. A mese címe a Kő leves volt. A gyerekek nagyon élvezték és türelmesen várták, hogy kiderüljön a mese vége.....
Vidáman és örömmel az arcukon jöttek ki az előadásról!